Évértékelés – 2016

2016. 12. 27.Blog, Koncertek

Évértékelés – 2016

Könyves Ágnes:

…Felléptünk a mezőfalvi Dréta Antal Kórustalálkozón, a veszprémi Romantikus Kórusfesztiválon és a hagyományos Adventi koncertünkön. Mindhárom fellépésre más műsorral kellett készülnünk, pici átfedéssel. Ez legalább 10-12 új művet jelentett a kórustagoknak, akik hihetetlen lelkesedéssel vetették bele magukat a tanulási folyamatokba. Hatalmas alázattal, akarással, türelemmel és tehetséggel teszik mindezt. Minden fellépésünk egyre jobb, egyre összeszokottabbak vagyunk, és személyesen nekem az is nagy élmény, amikor Gergő vezényel és én énekelhetek…

Kurucz Gergely:

…Az első hónapok a puhatolódzás jegyében teltek. Az utóbbi fél évben szerintem magasabb fokozatba kapcsoltunk. Én pontosan tudom, mire képes a kórus, nagyjából azt is, hogy milyen a csapat „kollektív ízlése”. Fontosnak tartom, hogy az a cappella-vonalat kicsit megerősítettük, és komoly szakmai közönség előtt is bizonyíthattunk itthon, Budapesten és Veszprémben is. Emellett számomra fontos volt az is, hogy a közösségbe minél jobban be tudjak illeszkedni. Persze, közel huszonöt éve ismerem a tagok jó részét, de most kicsit más kapcsolatba léptünk. Gyönyörű év volt ez, emlékezetes próbákkal és koncertekkel…

A teljes cikk megtekinthető a duol.hu-n.–>

Fotó: Ady Géza

Közelgő események

Hírek