Dréta Antal Egyházzenei Kórustalálkozó – Mezőfalva

2016. 10. 7.Blog, Események

Dréta Antal Egyházzenei Kórustalálkozó – Mezőfalva

Színvonalas, jó hangulatú kórustalálkozón vehettünk részt.

Október 7-én, pénteken, nyolcadik alkalommal rendezték meg a szép hagyománnyá vált Dréta Antal Egyházzenei Kórustalálkozót a Mezőfalvi Római Katolikus Templomban.
A Lakos Angéla vezette házigazda Mezőfalvi Nőikaron kívül három meghívott kórus vett részt: a nagyvenyimi Fontana Nőikar, melyet Péter Kata dirigál, a Paks Városi Vegyeskar, Ujházy Krisztina vezetésével és a Dunaújvárosi Vegyeskar Könyves Ágnes és Kurucz Gergely karnagyokkal. Az esemény nem verseny a kórusok között, de a hely szelleméhez legjobban illő és előadott művet a zsűri évről-évre egy vándordíjjal jutalmazza.

Az idei évben a zsűrit Zemlényi Katica és Szigethy Adrienn alkotta. Gyönyörűségesen szóló zene és a meghitt, felemelő pillanatok mellett a harang is megszólalt a kitűnő akusztikájú templomban, bizony többször könnyet varázsolva a közönség és az énekesek szemébe is.

A zsűri, a karnagyok hozzáadott pontjai alapján a találkozón elsőként résztvevő Paks Városi Vegyeskarnak ítélték a plakettet, Kodály Zoltán Öregek című művének szívhez szóló előadásáért.
A nívós koncertért a szervezőknek és a fellépőknek egyaránt gratulálunk!

Mezei Nikolett

Képek a találkozóról: (A fotókat Horváth László készítette)

  • DRÉTA ANTAL EGYHÁZZENEI KÓRUSTALÁLKOZÓ - MEZŐFALVA


Zengjen a Soli Deo Gloria!

Dunaújvárosi vonatkozású elemek egész sorával büszkélkedhet a Mezőfalván még pénteken rendezett Dréta Antal Egyházzenei Kórustalálkozó: a négy fellépő kórus között volt a Dunaújvárosi Vegyeskar…

A teljes cikkhez tovább a Castellum.DO-ra


További hírek a mezohir.info-n
 
 

Hírek