Búcsú a Dunaújvárosi Vegyeskartól

2026. 09. 21.Blog, karnagyok

Kurucz Gergely karnagy gondolatai a közös évekről, emlékekről és a kórus jövőjéről

Könyves Ágnes és Kurucz Gergely karnagyok

Kisebb-nagyobb megszakításokkal 1991 óta tartozom a Dunaújvárosi Vegyeskarhoz. Először még a nyolcvanas években, móriczosként hallottam a kórust. Emlékszem Pista bácsi temperamentumos vezénylésére, Vera nénire, András bácsira és persze a ragyogó Halleluja-kórusra (amit amúgy soha nem vezényeltem). 1991-ben Horváth Péter (és Szegedi Ildi) hívó szavára érkeztem az együttesbe, konkrétan a tenor szólamba.
Fantasztikus évek következtek… Derűs szólampróbák… Utazások Olaszországba, Németországba, Llangollenbe. Oratorikus előadások: Mozart és Verdi Requiemje, a Carmina Burana….
Aztán engem Budapestre szólított az élet… és a Viadanához.

Dunaújvárosi Vegyeskar - Müpa-koncert - Fotó: KÓTA

Amúgy a lelkem mélyén nagyon vágytam a kórus vezetésére…
2015-ben aztán Suhay Gabi és Ács Erika hívó szavára elvállaltam a feladatot. Egyrészt vonzó volt, hogy egy igazán patinás vegyeskart vezethetek, ráadásul tetszett az is, hogy Könyves Ágival közösen nyílt lehetőség az együttes szakmai irányítására.

Ági munkáját mindig is nagyon tiszteltem és szerettem, kíváncsi voltam, hogy az 1+1 tényleg több-e, mint kettő. És hát bejött a dolog.

Fotó: Ady Géza - Bartók Béla Ligetzáró-Évadnyitó 2018

Egyébként úgy emlékszem, csak ideiglenesen vállaltam a feladatot… Bő évtized lett belőle. Csodálatos évek kezdődtek, nagyon-nagyon impozáns repertoárt építettünk, remek koncertjeink voltak, szép közösségi élmények…

Nagy élmény volt a Müpában operakórusokat énekelni… Csodálatos volt a 70 éves évforduló, a Góbéval való együttműködés…

Tudom, hogy a kórustagok többsége szeretett velem dolgozni, és sokszor esett nagyon jól hétfőnként és csütörtökönként belépni a próbaterembe…

Dunaújváros Vegyeskar: Évadzáró koncert

Viszont nem titok: egyre szomorúbban láttam, hogy nem igazán jönnek új tagok, egyre nehezebb műsorokat összeállítani, és valahogy a kezdeti lendület is megtört…

Hálás vagyok azért, hogy az egykor zöldfülű lelkes tenoristát elfogadtátok karnagyként.

Az első pillanattól fogva szépen és alázattal dolgoztatok Ágival és velem, igyekeztetek igazodni ahhoz, hogy két karnagyotok lett, kétféle temperamentum, kétféle munkamódszer, kétféle kéz… És szépen vettétek az akadályokat. Nagyon fontos, hogy szinte mindvégig otthonosan és jól éreztem magam veletek – és nemcsak szakmai dolgokban számíthattam rátok.

Dunaújvárosi Vegyeskar évadzáró koncert a Múzeumkertben - 2024

Viszont most itt a búcsú ideje.

Remélem, Mátéval is megtaláljátok a közös hangot, és nagyon bízom abban, hogy a vérfrissítésnek köszönhetően fiatalok és örökifjak is csatlakoznak a csapathoz. Természetesen igyekszem majd figyelni a munkátokat, és szorítok majd nektek a koncerteken is. Fura lesz a nézőtérről hallgatni a szép kórusműveket.

Koncert a Nyitott Templomok Napján

Minden szépet és jót kívánok a kórusnak sok szeretettel

Gergő

Hírek